Október 5. Szombat.

   Reggel egy számomra ismeretlen szobában ébredtem.A fal fehér volt.Egy ágyon feküdtem, és a jobb lábamat nem bírtam mozdítani.Körbenéztem, és apu aggódó arcát pillantottam meg.Amikor észrevette, hogy ébren vagyok, felcsillant a szeme.
-Megyek hívom az orvost.-jelentette ki, és kiment a szobából.Pár perccel később, egy viszonylag fiatal, 30-as éveiben járó fehér köpenyes "valaki" lépett be apu előtt.
-Zsanett, ugye?-kérdezte mosolyogva.Bólintottam, úgy hogy folytatta.-Elég csúnyán elestél.Eltörött a jobb lábad, és megrepedt pár bordád, valamint enyhe agyrázkódást szenvedtél.Pár napra még benntartunk, de jövőhéten már hazamehetsz.-mondta mosolyogva, majd elment.Elég gyorsan lerendezett ami azt illeti. :)
-Hogy kerültem ide?-kérdeztem aputól.A hangom még számomra is ismeretlen volt.
-Az esésedet követően pár fiú hívta a mentőket.Az egyik be is jött, de már elment.Azt mondta, még visszajön.-mondta.Kis idő múlva újra megszólalt.-Többet nem deszkázhatsz.-jelentette ki.Nem volt dühös. Úgy közölte, mintha csak azt mondaná, hogy süt a nap.
-Miért?-Csak ennyit tudtam kipréselni magamból.Nagyon sokat jelent nekem a deszkázás.
-Eltörött a deszkád is.-vonta meg a vállát.Felnevettem volna, el is kezdtem, de a fájdalomtól nem tudtam tovább folytatni.
-Már megijedtem.-nyögtem valahogy ki.Csak elmosolyodott.
-Pár napig itt leszel.Ne hozzam be a telefonod, vagy valamit?
-Nem tudom hol van a telefonom, lehet hogy ott felejtettem anyunál, már majdnem egy hete nem kapcsoltam be.-nyögdécseltem lassan ki a szavakat.
-Ha nálam van, akkor a notebook-oddal együtt behozom.-mosolyodott el.
-Macbook.-forgattam a szemem.-De nem kell itt maradnod, tudom, hogy utálod a kórházakat, hazamehetsz.
-Amikor itt lesz anyád, akkor hazamegyek.-vonta meg a vállát.
-Szóltál neki?-kérdeztem.
-Igen.De eddig még nem volt ideje bejönni.Azt mondta, ma mindenképpen bejön.
-Rendben.
   Még pár órát ott volt apu, aztán délután megérkezett anyu is, úgyhogy hazament.
-Jajj kicsim!Jól vagy?-kérdezte anyu aggódó arccal.
-Soha jobban.-mosolyogtam.
-Csak egy napja vagy apádnál, és nézd mi történt.Tudtam, hogy ez lesz.-mondta.
-Ezt akkor is sikerült volna összehoznom, ha nálad vagyok...-néztem végig magamon.
-Persze, persze.-mondta.
   Alig egy fél órát volt ott, már is valami sürgős dolga akadt, és el kellett rohannia.Így most már egyedül feküdtem az üres szobában.Így legalább lesz időm feldolgozni az elmúlt hét eseményeit.Anyu távozása után pár perccel kopogtak az ajtómon.Azt hittem apu, úgyhogy szóltam, hogy jöhet.De nem apu volt.Egy magas, "valaki" lépett be az ajtón,virággal a kezében.Arcát nem láttam, a virágcsokortól.Deszkás cipőt, koptatott farmert, és fehér pólót viselt.
-Szia!-köszönt mosolyogva, miközben letette a virágot.Végre megpillanthattam az arcát.Nem ismertem.Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy ki ő, vagy éppen mit akar.Leült egy székre, és az arcomat fürkészte.
-Szia!-néztem rá furán, mire elnevette magát.
-Gondolom te vagy Zsanett.-mondta, mire bólintottam.-Szép esést produkáltál tegnap.
-Oké, bármennyire is beütöttem a fejem, a memóriám attól még jó, rád mégsem emlékszem.-mondtam, miközben még mindig furán néztem rá.
-Ja, bocs.Balog Krisztián.-nyújtotta a kezét.-Már bemutatkoztam, közvetlenül az esésed után.-mosolygott.
-Öööö, bocs, de nem nagyon emlékszem az esésemre.-jelentettem ki.
-Pedig látványos volt.-biccentett.
-Örülök, hogy szórakoztathattam valakit azzal, hogy eltöröm a lábam.-mosolyogtam rá.
-Nem azt mondtam, hogy szórakoztató volt, hanem azt, hogy látványos.Nem ugyanaz.
-Én kérek elnézést.-forgattam a szemem.-Amúgy te hívtad a mentőket?-kérdeztem.
-Aha.
-Értem. Kösz.
-Nincs mit.-mondta, aztán hallgattunk.-Hoztam virágot.-jelentette ki, amikor már egy kicsit kezdett kínos lenni a csend.
-Láttam. Azt is kösz.-mosolyodtam el.
­-Sokat dob a kinézeteden a mosoly.-állapította meg.
-Figyelj. Tudom, hogy szarul nézek ki, de nem kell minden percben emlékeztetni rá.-förmedtem rá dühösen.
-Jól van na, csak bókolni akartam, de ha neked semmi sem jó...-forgatta a szemeit.
-Ja, bocs.-tartottam magam elé a kezem.Még az is fájt.
-Miért csúsztál meg tegnap?-kérdezte komolyan.
-Azt hiszed szándékos volt?-kérdeztem vissza.
-Csak azt mondom, hogy meg tudtad volna csinálni azt a trükköt, mert az eleje az profi volt.
-Nem tudom...Azt hiszem elbambultam, vagy nem tudom.-füllentettem.Nem akartam neki elmondani, hogy azért, nem sikerült, mert féltem, ha sikerül akkor valami rossz dolog történik.Ajj.Ez így nagyon szarul hangzik.Ennél rosszabb?Ugyan már.
-Tehát nem akarod elmondani.-jelentette ki.-Talán velem kapcsolatos?-vonogatta a szemöldökét.
-Te hülye vagy.-nevettem fel.Még mindig nagyon fájt.-Észre sem vettelek téged.
-Pedig egy ideig figyeltelek.-mondta.
-Mondd hogy nem vagy pszihopata!-ijedtem meg.
-Nyugi, nem.-nevette el magát.Egy kicsit azért megkönnyebbültem.-Csak érdekesnek találtam, hogy lány létedre milyen jól deszkázol.
-Remélem jól megfigyeltél, mert most egy ideig nem fogok deszkára állni.-mosolyodtam el kínosan.
-Jobban mint gondolnád.-kacsintott.A következő pillanatban meg bejött apu.Meg szerettem volna kérdezni tőle, hogy ezt még is hogy értette, de apu előtt nem szerettem volna.A srác felállt, illedelmesen köszöntötte aput, majd az ajtó felé indult.-Még látjuk egymást.-nézett mélyen a szemembe, majd kiment.
-Na összebarátkoztatok?-kérdezte apu a szemöldökét vonogatva.
-Többé-kevésbé.-válaszoltam.
-Hoztam a telefonodat, és a notebookodat.-jelentette ki, és letette az asztalra.
-Köszi.-mosolyogtam rá.