Október 4. Péntek.

   Reggel 6:45-kor arra ébredtem, hogy anya bökdös.Ha megrázott volna, az is jobb lett volna ennél, de sosem ébresztett még ő, ezt nem tudhatja.
-Zsanett!Ne haragudj, hogy felébresztelek, csak mire hazaérek, te már nem leszel itt.-mondta, amikor látta, hogy nyitva van a szemem.
-Oké.-nyöszörögtem, majd fel ültem az ágyamon, hogy egy szintbe kerüljünk.
-Tudom, hogy így jobb lesz neked, és remélem azért még néha meglátogatsz.-ölelt meg.
-Minden második hétvégén, amikor nem dolgozol.-jelentettem ki.
-Rendben.-suttogta, majd megpuszilt, és felállt.-Jó legyél.-mondta, aztán kisétált a szobámból.
   Szépen lassan felöltöztem és bepakoltam az esetleg kifelejtett, cuccaim.Reggeliztem, majd felkaptam a táskám, és indultam is suliba.Normál tempóban mentem a suli felé, majd amikor megláttam az egyik utcából kifordulni Márkot, direkt lelassítottam, hogy még véletlenül se kelljen beszélnünk.Amikor észrevett, megállt és bevárt.Kb. 20m. távolságra volt tőlem, amikor úgy döntöttem előveszem a zenelejátszóm, és zenét hallgatok.Most már gyorsítottam a lépteimen.Rá sem néztem, csak sietősen elmentem mellette.Már azt hittem feladja, és beletörődik, hogy nem akarok vele beszélni, amikor visszarántott.Kivette a fülemből a fülhallgatót, -mert magamtól biztos nem vettem volna ki- és tekintetét az enyémbe fúrta.
-Figyelj, beszéltem Szilivel, és elmondott mindent.Amit meg tegnap reggel mondtam...-kezdte, de nem hagytam, hogy végig mondja.
-Nem gond, ha úgy gondolod.Mindenkinek lehet véleménye.-Vontam meg a vállam.-Most meg elindulok, te meg maradj le egy kicsit.Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy téged egy ******al láttak együtt az emberek.-mosolyogtam rá a lehető leggúnyosabban, majd továbbmentem.
    Márk annyira meglepődött, hogy köpni-nyelni nem tudott.Nem igazán érdekelt.Csak annyit tudtam, hogy iszonyatosan megbántott, és még csak nem is azzal kezdte, hogy bocsánatot kér.Persze, oké, annak is örülök, hogy kibékült Szilivel, de ehhez nekem mi közöm?Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, amikor beértem a suliba.Felmentem az osztályba, és leültem a helyemre.
-Szép reggelt.-ült fel a padomra Szili.
-Neked is.
-Hogy vagy?
-Ahhoz képest, hogy r***** vagyok, elég szarul.Te?
-Meg kéne hallgatnod.-mondta aggódva.-Ha tudnád, a teljes sztorit, biztosan megbocsájtanál neki.
-Nem fogok neki megbocsájtani.-jelentettem ki.A szívem bármennyire erősen is súgja, hogy bocsássak meg, most az egyszer az eszemre hallgatok.
-Ahogy gondolod.-mondta, s azzal leszállt a padomról.
   A tanórák nagyon lassan teltek.Mindenből csak továbbmentünk az anyaggal, és feleltünk.Amikor kicsengettek utolsó óráról, gyorsan összepakoltam, és kisiettem a suliból.Már be akartam ülni az autóba, amikor valaki a nevemet kiáltotta.
-Zsani! Várj!-kiáltotta Márk, a suliból kiérve. Csak hitetlenül megráztam a fejem, és beültem az autóba.
-Nem a te neved kiáltotta az a fiú?-kérdezte apu.
-De.-jelentettem ki.
   Elmentünk anyuhoz, hogy összeszedjük a cuccomat, és már indultunk is az új otthonom felé.
-Még meggondolhatod magad.-mondta apu amikor elindította az autót.
-Menjünk.-erőltettem az arcomra egy mosolyt.
   Amikor odaértünk, lepakoltuk a nappaliba a cuccokat, és leültünk megpihenni, mielőtt még felcipelnénk az emeletre.Éppen a lábammal a deszkámat tologattam, amikor apu megszólalt.
-Még mindig deszkázol?
-Igen.Már nem annyit mint régen, de azért még tudok...-mosolyogtam rá.
-Ha gondolod, van a szomszédban egy jó kis pálya, elmehetnél a barátaiddal.
-Megnézem, de inkább egyedül.
-Ahogy gondolod.-mondta, és felállt.-Na gyere, vigyük fel ezeket.-mutatott a bőröndökre.-Ez az összes cuccod?
-Nem. Csak egy részét hoztam el.A nagyobbik része még anyunál van.-jelentettem ki.
-Te jó Isten.-mondta, és azzal felkapott egy bőröndöt.Én csak elnevettem magam, és követtem a példáját.
   Mikor felcipekedtünk, én nekifogtam kipakolni, apu meg elment vacsorát főzni.Nem pakolásztam sokat, mert meguntam, és gondoltam még van időm.Lementem apuhoz, aki éppen kötényben, és séfsapiban ügyködött.
-Mi készül?-kérdeztem miközben belelestem az egyik edénybe.
-Hagyományos olasz lasagne.-olvasta le egy papírról.
-Apu, mondanom kell valamit.
-Mit?Vissza akarsz menni anyádhoz?
-Nem, csak...-nem hagyta hogy továbbmondjam.
-Esetleg a sulival van baj?Rossz társaságba keveredtél?
-Nem, apu csak azt akartam mondani, hogy nem szeretem a lasagne-t.
-Ja, értem.Nem baj, egyszer meg tudod enni.-vonta meg a vállát.
-Rendben.Kb. mikor lesz kész?-kérdeztem.
-Még egy óra azt hiszem.-válaszolt.
-Rendben, akkor elmegyek deszkázni.-jelentettem ki.
-A barátaiddal?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem, egyedül.-mondtam, és azzal kimentem az ajtón.
   Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott az ősz illata.Lassan lépkedtem a járdán, és közben szememmel kerestem a helyet, ahová el szeretnék jutni.Hamar megtaláltam ahhoz képest, hogy nem tudok jól tájékozódni.Kicsit gyakorolgattam, és közben folyamatosan kattogott az agyam.Mindenen.Anyun,a múlton, a sulin, Szilin, és Márkon.Aztán megláttam egy korlátot, és azután csak az járt a fejemben.Régen, amikor még a deszkázás volt a mindenem (Igen, volt ilyen korszakom is. ) sosem sikerült az a trükk, amikor lecsúszok a korláton.Egy nap aztán végre sikerült.Azon a napon, amikor megtudtam, hogy a szüleim válni fognak.Tehát akkor, ott voltam a korláttal szemben, és gondoltam, ha már egyszer sikerült, akkor miért ne?Elkezdtem a trükköt. Az eleje tökéletes volt, csak annyi volt a baj, hogy eszembe jutott az amikor utoljára csináltam.Valami különös érzés fogott el, ami miatt nem tudtam odafigyelni.A deszka megcsúszott, és már csak arra emlékszem, hogy egyre közelebb van a talaj...