Október 3. Csütörtök.

   Mivel tegnap este korán lefeküdtem, elég frissen ébredtem.Eszembe jutott, hogy már nem sokáig fogok ebben a szobában ébredni.Nyújtóztam egyet, és kikecmeregtem az ágyamból.Elballagtam  a fürdőig, és emberi külsőt varázsoltam magamnak.Amikor elkészültem, elindultam a suliba.Amint kiértem az utcából, megláttam Márkot.Valami azt súgta, hogy azért mert ő nem a legkedvesebb velem, azért nekem még nem kell bunkó lenni hozzá, ezért felgyorsítottam a lépteim, és igyekeztem utolérni.Legalább kétszer hátranézett, de eszébe sem jutott megvárni.Amikor majdnem beértem, megszólítottam.
-Várj már meg!-megfordult, rám nézett, majd lelassította a lépteit.
-Mi van?-még sosem láttam ilyennek.Szemei csak úgy szikráztak a dühtől, de  fogalmam sincs kire és miért volt mérges.
-Mi bajod van?-kérdeztem tőle, amikor végre beértem.
-Semmi.-vágta rá gyorsan. Túl gyorsan.
-Jó, játsszuk azt, hogy egy csomószor megkérdezem, hogy mi a baj, és akkor te ugyanannyiszor rávágod hogy semmi.Na szóval mi a bajod?-kérdeztem tőle egy kissé ingerülten, mert semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy egész nap bunkózzon.
-Semmi.Csak azt hittem hogy nem vagy ekkora r*****.De látom tévedtem.-vonta meg a vállát, majd otthagyott.
   Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak.Vissza akartam szólni, de nem jött ki hang a torkomon.Csak álltam ott mint egy hülye, az állam kb. a földet súrolta, és csak néztem az elhaladó alakot.Még soha a büdös életben nem mondtak rám ilyet.A torkomat gombóc szorította, és a szemem megtelt könnyel.Ekkorát még emberben nem csalódtam.És még csak nem is volt rá oka, hogy ezt mondja.Legalább is, én nem tudtam egy ésszerű okot kitalálni, ami miatt ezt mondta volna.Kisebb sokkot kaptam.Nem tudom mennyi időt álltam ott, könnyezve, csak arra  eszméltem fel, hogy Fruzsi lóbálja a kezét előttem.
-Hahóó! Itt vagy?-kérdezte az arcomat fürkészve.
-Igen, persze.-töröltem le azt a pár könnycseppet.
-Mi a baj?
-Semmi, csak életemben először le******oztak.-jelentettem ki, és egy könnycsepp tört utat magának, végigsiklott az arcomon, és ahol elhaladt égető érzést hagyott maga után, majd a lehullott a földre.Fruzsi nem mondott semmit, csak megölelt.
-Gyere, elkésünk.-mondta halkan, majd a suli felé húzott.
   A tanár előtt értünk be a terembe.Leültem a helyemre, és csak bámultam magam elé.A tanórák lassan teltek, szüneteken inkább csak Szilivel, meg Fruzsival beszélgettem, mert sem én, sem Szili nem beszélt Márkkal, ezért értelemszerűen nem mentünk oda a három főből álló társasáághoz.Én azért nem beszéltem Márkkal, mert legszivesebben még csak nem is lettem volna vele egy helyiségben, és Szili azért nem, mert vele egyáltalán nem állt szóba.Amikor kicsengettek utolsó óráról, elsőnek mentem ki az sztályból, és a lehető leggyorsabban siettem haza.
   Amint hazaértem, bevágtam magam mögött a bejárati ajtót, a táskámat ledobtam, és elkezdtek potyogni a könnyeim.Lerogytam a táskám mellé, és csak bőgtem.Kb. egy óra múlva felkászálódtam a földről, és felvettem a táskámat is.Felmentem a szobámba, és bepakoltam holnapra.Majd elkezdtem pakolni.Elővettem két bőröndöt, és három óra alatt mindkettőt telepakoltam.Mikor már majdnem végeztem, a kezembe került egy doboz.Sejtettem mi lehet benne, de nem tudtam biztosra.Leültem vele a földre, és szép lassan kinyitottam.A sejtésem bebizonyosodott. A dobozban a múltam volt.Amint megláttam, előtörtek a régi emlékeim, és nem tudtam parancsolni a könnyeimnek.Utat törtek maguknak, és csak hullottak.Eszembe jutott Tamás, a szüleim válása,a bulik, a régi énem és az egész elmúlt év.Gyorsan visszahajtottam a doboz fedelét, és le is ragasztottam, majd gondosan eltettem.Mikor megbizonyosodtam róla, hogy befejeztem a pakolást, elterültem az ágyon.