November 24. Vasárnap.

   Végre itthon.Péntek reggel apu elvitt a találkozó helyre.Már mindenki ott volt.Felszálltunk a buszra, és mindenki elhelyezkedett.Gondoltam nem megyek oda a fiúkhoz, hogy ,,Márk is lehessen velük egy kicsit".Így hát beültem Fruzsi mellé, és még azelőtt elaludtam, hogy elindultunk volna.Amikor megérkeztünk Fruzsi felébresztett, én meg félálomban lebotorkáltam a buszról.Amint bementünk a szállodába, észre vettem, hogy a buszon felejtettem a telefonomat.Gyorsan visszaszaladtam a buszhoz, és megkerestem a sofőrt, hogy nyissa ki a buszt.Kb. 10 percen át kerestem a mobilom, mire végre megtaláltam egy ülés alatt.Visszasétáltam a szállodához, ahol a többiek még mindig azon tanakodtak, hogy ki kivel legyen egy szobában.
-Na, végre megvannak a párok!-csapta össze az ofő a tenyerét.
-Megjöttem.-jelentettem ki.
-Én is.-jött oda hozzánk Márk.
-Jajj ne!-csapott a homlokára az ofő.-Most mit csináljak?-kérdezte kétségbeesve.
-Hát most legyenek egy szobában, úgysem történhet semmi baj, utálják egymást.-mondta Szili.Az ofő egy kicsit gondolkodott, majd ismét megszólalt.
-Gyerekek, nincs mit csinálnom, nagy nehezen megvannak a párok, nem szedhetem őket szét.Tessék, itt a szobakulcs-nyújtott át Márknak egy kulcsot.-csak annyit ígérjetek meg, hogy nem csináltok semmi hülyeséget.-nézett ránk kérlelően.
-Ígérjük.-mondta Márk, és elindult a szobánk felé, én meg követtem.
   Ledobta a táskáját egyik ágyra, és kiment a szobából.Én küldtem egy sms-t apunak, majd elterültem az ágyon.
-Szíveseeeen!-szaladt be valaki az ajtón, és ugrott rám.
-Jézusom!-kiáltottam fel.-Szállj már le rólam.-ütlegeltem szegény fiút.-És mit szívesen?-vágtam értetlen fejet.
-Mit gondolsz, csak a véletlen műve, hogy te és Márk egy szobában vagytok?-kérdezte röhögve.
-Mi?
-Megbeszéltem a többiekkel, hogy csak téged és Márkot ne válasszanak párnak.-vonta meg a vállát.-Az meg csak jó volt, hogy közben mindketten késtetek.
-Most fogalmam nincs mit mondjak.-jelentettem ki.
-Ááááá, tudtam, hogy szóhoz sem fogsz jutni a boldogságtól.-vigyorgott.
-Nem jutok szóhoz, de az biztosan nem a boldogság miatt van.
-Jól van már na.Csak jót akartam.-vágott sértődött fejet.-A szobatársad hol van?
-Nemtom'.-vontam meg a vállam.-Hé már itt is hagysz?-kérdeztem döbbenten.
-Megyek oda ahol értékelnek.-válaszolta ,,mérgesen''.-Ja, este összeül az egész osztály valahol, számítok rád is.-kacsintott rám.
-Mindenképp.
   A nap további részében csak várost néztünk.Borzasztóan érdekelt mindenkit.Én személy szerint megpróbáltam úgy zenét hallgatni, hogy ne látszódjon, de volt aki feltűnés mentesen el szeretett volna lógni a csoporttól, vagy aki azzal szórakoztatta magát, hogy odaszól idegen embereknek.De a legtöbben csak várták hogy legyen vége.Este visszaértünk a szállodába és vacsoráztunk.Az ofő azt mondta, hogy éjfélig járkálhatunk, de éjfél után mindenkit a saját szobájában szeretne tudni.Mi jó gyerekek lévén csak éjfélig mászkáltunk át egymás szobájába, utána mindenki visszavonult, és megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk Petiéknél.Egy örökkévalóságnak tűnt az az egy óra, amit Márkkal kellett egy légtérben töltenem.Nem szóltunk egymáshoz,csak mindketten a telefonunkat nyomkodtuk.Azt hittem sosem érem már meg, hogy Petiéknél legyek.De végül sikerült.Kilestünk a folyosóra, és látva, hogy nincs senki sehol, lassú, halk léptekkel elindultunk a célunk felé.Szerencsére senki sem vett észre, és nem buktunk le.Már mindenki ott volt Petiéknél.
-És, most mit csinálunk?-kérdezte Márk ,,lelkesen".
-Felelsz vagy mersz!-jelentette ki vigyorogva Szili.
-Oké, benne vagyok.-lelkesedett Ivett.
   Körbeültünk, és elkezdtünk játszani.Egy csomót nevettünk.Főleg Eriken, aki azt a feladatot kapta, hogy csendben kopogjon be egy másik vendéghez, és közölje vele, hogy szerelmes belé.És ő teljesítette a feladatot.A férfi csak nevetett rajta, és közölte vele, hogy sajnálja, de különösebb érzéseket nem táplál iránta :D.Aztán valaki feltette nekem is azt a bizonyos kérdést.
-Zsani.Felelsz vagy mersz?-húzogatta a szemöldökét Szili.
-Felelek.-válaszoltam magabiztosan.
-Hogy-hogy a mi sulinkba jársz?Mármint miért nem 9.-től, miért csak 11.-től?-na ekkor szállt el minden magabiztosságom.Sóhajtottam egy nagyot, és úgy döntöttem nem fogok hazudni.
-Az előző sulimból kirúgtak.
-Miért?-kérdezte.
-Egy kérdésed lehetett.-mondtam mosolyogva.
-Akkor én jövök.Zsani, felelsz vagy mersz?-kérdezte Peti.
-Merek.-válaszoltam.Egy kicsit gondolkodott, majd megszólalt.
-Merd elmondani nekem,-kezdte, mire mindenkiből kitört a nevetés.-hogy miért rúgtak ki az előző sulidból!-Nem akartam hazudni, de arra ami az elmúlt évben történt nem vagyok büszke, ezért el sem szerettem volna mondani.
-Az igazgató szerint rontottam az iskola hírnevét.-sóhajtottam.
-Én jövök!-mondta Erik.-Zsani,felelsz vagy mersz?
-Felelek.-adtam be a derekam.
-Mégis miért rontottad az iskola hírnevét?-ezek mindent ki akarnak belőlem szedni?
-Fúú...Régen,amikor anyuék házassága egyre romlott, elkezdtem eljárogatni otthonról, csak hogy ne kelljen hallgatnom a veszekedésüket.Bulikba jártam, rossz társaságba keveredtem, volt olyan hogy másnaposan, sőt részegen mentem be suliba, ha egyáltalán bementem.Sokszor csak egy 2-3 órára mentem be reggel.Egy ilyen napon volt, hogy amikor mentem haza, ott találtam anyát egy másik férfival.És ekkor tűntem el 3 hétre.Vagyis nem tűntem el, csak nem mentem haza.Sőt.-röhögtem el magam kínosan.-Ki sem józanodtam.És amellett, hogy folyamatosan piáltam, cigiztem és kábítószereztem is.Megismertem egy fiút, Tamást, és életemben először szerelmes lettem.-röhögtem el magam.-3 hét után hazamentem.Anyuval nem beszéltem.Apu úgymond egy kicsit rendbe szedett, és egy hétig tényleg nem volt velem semmi zűr.Tanultam rendesen, deszkáztam,és lógtam a barátaimmal.De aztán anyuék bejelentették hogy válni fognak.És minden kezdődött elölről.Csak most azzal a különbséggel, hogy mindennek a tetejébe Tamás szakított velem, mondván, hogy talált egy szebb lányt mint én.Még aznap elkezdtem vagdosni magam.De szerencsémre eljött értem a nagymamám, és elvitt magához.Rendbe szedett, és azóta vagyok jó kislány.-röhögtem el magam kínosan.-Nem volt könnyű helyrejönni.Az volt életem legrosszabb időszaka.Egy ideig pszichológusról pszichológusra jártam.De most azt kell hogy mondjam, megérte.Mert jobb így nekem...Még volt egy hónap a suliból, és a nagymamám kikönyörögte, az igazgatótól, hogy befejezhessem abban a suliban a 10.-et.Nyár elején pedig visszaköltöztem anyuhoz.Huh.-lélegeztem fel.-Ennyi lenne.Megértem, ha ezek után másképp néztek majd rám, és azt is, hogy ha ezek után szóba sem álltok velem...-mosolyodtam el kínosan.Mindenki csak döbbenten nézett maga elé.Senki nem szólt egy szót sem.
-Ne hülyéskedj!Szeretünk, és ezen a múltad sem változtat.-mondta Erik és odajött hozzám, majd megölelt.Majd mindenki odajött, és ránk ugrott "nagy ölelés" címen.Kivéve persze Márkot, aki nem volt ölelgetős kedvében.
-Na jó, ki jön?-Kérdezte Márk.
-Én.-mondta Klau.-Márk, felelsz, vagy mersz?-kérdezte.
-Felelek.
-Szeretted Ivettet amikor együtt voltatok?-kérdezte magabiztos mosollyal az arcán.
-Nem.-felelt Márk.Ivettnek nem kellett több, felállt, és elindult az ajtó felé, de megtorpant.Mindenki az ajtóra emelte a tekintetét, ahol ott állt az ofő.
-Tanár bá'!Mióta tetszik itt lenni?-kérdezte Erik mosolyogva.
-Amióta szerelmet vallottál egy vendégnek.-mondta mosolyogva a tanár.-Most meg mindenki menjen vissza a szobájába, és lefekvés!-váltott vissza jófejből szigorúba.
   Mindenki szedelőzködni kezdett, és indult vissza a szobájába.Bementem a szobánkba, és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba.Nem tartott sokáig, mert Márk úgy döntött méltóztat hozzám szólni.
-A barátod tud a múltadról?-Nem értettem mire céloz elvégre tudtommal nincs barátom.
-Milyen barátom?-néztem rá furán.
-Az a nyálképű kis fa**fej a kórházból.-mondta indulatosan.
-Ó, Krisztián.-esett le.-Ő nem a barátom.-néztem rá furán.
-És soha nem is volt?-kérdezte.
-Tudtommal nem.-válaszoltam.
-Tehát ha jól értem, akkor Norbi után nem is jártál senkivel?-ráncolta össze a szemöldökét.
-Igen, jól érted.-bólogattam.
-Te jó ég, de hülye vagyok!-nyomott az arcába egy párnát.
-Mondj olyat, amit nem tudok.-röhögtem el magam.-Te most komolyan ezért voltál ki akakdva?-néztem rá értetlenül.
-Igen.-vallotta be.-Most tetszik neked valaki?-kérdezte.
-Ami azt illeti, igen.-vontam meg a vállam.Abban a pillanatban, amikor kimondtam, lehervadt a mosoly az arcáról.-Neked?
-Igen.Vagyis nem tudom.Így még sosem éreztem lány iránt.-mondta.Fel sem tudtam fogni, amit mondott.Ez nem lehet!Végre szóba áll velem, és akkor csak úgy közli, hogy szerelmes egy másik lányba?!Ezt nem hiszem el!
-Na, és ki az?Ismerem?-kérdeztem, de már majdnem sírtam.
-Te ismered a legjobban.-mosolyodott el.-Na és, a te herceged?-kérdezte már nem mosolyogva.
-Reménytelen.Szerelmes valakibe.-vontam meg a vállam, és már csak egy nagyon kicsi kellett volna ahhoz, hogy sírjak.-Mesélj egy kicsit arról a lányról!-utasítottam, mert tényleg érdekelt, hogy kit fogok kinyírni, ha úgy alakul.
-Hm.-mosolyodott el, majd mélyen a szemembe nézett.-Már aznap teljesen összezavart, amikor előszőr megláttam...A mosolya, az arca, a szeme...gyönyörű.-sorolta, nekem meg megtelt könnyel a szemem.Felálltam, és elsétáltam az ablakhoz, hátat fordítva neki, hogy ne lássa, ha sírok, miközben ő folytatta.-Kedves, okos, vicces, és igaz barát.Nem egyszer voltam vele nagyon bunkó, csak mert eddig félre ismertem.Tudom, hogy követett el hibákat, és nem tökéletes.De ennek ellenére azt hiszem szeretem.-fejezte be, mire a egy kósza könnycsepp utat tört magának, és lassan legördült az arcomon, égető érzést hagyva maga után.Pár percig csak meredten bámultam magam elé, majd durván megtöröltem az arcom, és megszólaltam.
-Szerencsés lány lehet.-mondtam, mire felállt, és odasétált hozzám, megállt a hátam mögött, és velem együtt nézett ki az ablakon.
-Azt csak egy valaki tudja, hogy mennyire szerencsés.-suttogta.
-És ki lenne az?-kérdeztem remegő hangon.
-Te.-mondta halkan, majd szembe fordított magával.-Te vagy az a lány, aki az első perctől kezdve összezavar.Akiért képes lennék bármit megtenni.Aki ha azt érezné irántam, mint én iránta, én lennék a világ legboldogabb embere.Akit szeretek.-fejezte be halkan, én meg csillogó szemmel néztem rá.
-Akkor gratulálok, mert te vagy a világ legboldogabb embere.-suttogtam, ő meg mélyen a szemembe nézett, és elmosolyodott.Végigmérte az arcom, majd tekintete megállapodott a számon.Majd ismét a szemembe nézett, és egészen közel hajolt hozzám.Megcsókolt.Ez nem olyan volt, mint a múltkori.Sokkal több érzelem volt benne, sokkal bátrabb volt, és sokkal tovább tartott.Akkor ott, abban a szállodai szobában azt kívántam, hogy soha ne múljon el az a pillanat.
-Leszel a barátnőm?-tette fel azt a kérdést, amiről egy ideje csak álmodni mertem.Azok a bizonyos lepkék, amikről eddig csak olvastam, most az én gyomromban is életre keltek.
-Igen.-suttogtam, mélyen a szemébe nézve.Még közelebb húzott magához, és újra megcsókolt.A szoba forgott velem, és alig kaptam levegőt.Még sosem éreztem ilyet.
-Na, most mit csinálunk?-kérdezte mosolyogva.
-Ajj, most elrontottad a pillanatot.-mondtam tettetett sértődéssel, majd elterültem a hozzám legközelebb lévő ágyon.
-Hé, az az én ágyam.-nevetett fel.
-így jártál.-nyújtottam ki a nyelvem.
-Hát még te hogy fogsz járni.-mondta, miközben befeküdt mellém.
-Miért, mi lesz?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Ez.-suttogta, és megcsókolt.
-Akkor csak jól járhatok.-suttogtam két csók között.
   Amikor elváltunk egymástól, a mellkasára hajtottam a fejem, és úgy aludtam el.Pár órával később arra ébredtem, hogy valaki bejön az ajtón.
-Ébresztő!Fél óra múlva az ebédlőben!-rontott be az ofő.Amikor megpillantott minket csak hitetlenül megrázta a fejét.-Még hogy utáljátok egymást...-csak elmosolyodtam, és kikászálódtam az ágyból.
-Neee, még korán van!-húzott vissza Márk.
-Naaa, engedj!-röhögtem el magam.
-Jó na.-nyitotta ki a szemét.
   Letusoltam, és felöltöztem, és el is telt a fél óra.Közben Márk csak háromszor akart benyitni (:D).
-Végre!-mondta amikor kisétáltam a fürdőszobából.-Ugye tudod, hogy most késni fogunk?-kérdezte miután megcsókolt.
-Késni fogsz!-nevettem fel.-Én időben elkészültem.-nyújtottam ki a nyelvem.
-De meg fogsz várni.-jelentette ki miközben otthagyott.
-És ha nem?-kérdeztem mosolyogva.
-Akkor kihagyod azt a lehetőséget, hogy velem menj le reggelizni.-kiáltotta a becsukott ajtón keresztül.
-Ó, akkor tényleg megéri megvárni téged.-nevettem fel.
   Röpke 10 perc alatt kész lett, és elindultunk az ebédlőbe kézen fogva (!!).A többiek már mind ott voltak amikor leértünk.Mindenki döbbenten figyelt minket.Mi meg nem foglalkozva a csodálkozó szempárokkal leültünk, és elkezdtünk reggelizni.Szilinek esett le először.
-Na végre!-vigyorgott.
-Akkor most ti jártok?-kérdezte Klau.
-Ja.-mondta Márk.Ivett felállt, és se szó se beszéd elviharzott.És ekkor tört meg a jég.Mindenki örült nekünk, és gratulált.A nap további részében megnéztük a város azon nevezetességeit, amire a tegnap nem volt idő.A legtöbben csak zombiként vonszolták magukat, de én ezúttal boldogan lépkedtem a barátom oldalán (te jó ég, milyen jó ezt így kimondani :D ) és még az uncsi városnézést is élveztem.A nap végén visszamentünk a szállodába, és vacsoráztunk.A szabály ma is az volt, hogy csak éjfélig lehet koslatni.Ma már nem volt megbeszélt program éjjelre, mert mindenki hullafáradt volt, és csak aludni szeretett volna.Éppen Márkkal beszélgettem, amikor valaki kopogás nélkül rontott be a szobába.
-Jötteeeeeem!-jelentette be Szili.
-Ha nem mondod, észre sem veszem.-mosolyogtam rá.
-És mond, hogy nem vagyok figyelmes.-bólogatott vigyorogva.
-Na, és miért jöttél?-kérdezte Márk.
-Nem is örülsz nekem?-vágott ijedt képet Szili.
-Neked ki ne örülne?-dobta meg egy párnával.És akkor elkezdtek párnacsatázni.Én csak vigyorogva figyeltem őket, de amint észrevették, hogy én is ott vagyok, hozzám vágtak egy párnát.Én meg nevetve felkaptam egy másikat, és elkezdtem vele ütlegelni azt aki megdobott, vagyis ez esetben Szilit.Egy pillanatra mindhárman abbahagytuk, és Szilivel egymásra pillantottunk.
-Te is arra gondolsz amire én?-kérdezte Szili.Én erre csak elnevettem magam, és egyszerre indultunk el a barátom felé.Miután eléggé kifáradtam ahhoz, hogy abbahagyjam a párnacsatázást, elterültem az ágyamon.Pár perccel később meg már Szilinek is vissza kellett mennie a saját szobájába.
-Na jó, szerintem én lefekszem.-jelentettem ki.Még pár percig Facebook-oztam a telefonomon, majd tényleg aludni akartam.Csakhogy nem tudtam.Mert a barátom kb. minden félpercben fordult egyet.
-Nem tudsz aludni?-kérdeztem  ,,kedvesen".
-Nem találom a helyem!-hisztizett.-Átmegyek hozzád.-jelentette ki.Akárcsak egy 5 éves kisgyerek. :) Csak sóhajtottam egyet, és hagytam hogy bebújjon mellém, majd szorosan átölelje a derekam, és belepusziljon a nyakamba. :)
   Másnap reggel ismét az ofő ébresztett.Ma már le sem reagálta, hogy ismét egy ágyban talált minket.
-Jó reggelt!-nyomtam egy puszit a barátom arcára, aki hunyorogva nézett körül.
-Neked is.-mondta, majd visszahúzott magához, és megcsókolt.
   Fél órával később már ott voltunk az ebédlőben, és reggeliztünk.A reggeli után egy órával már a buszon ültünk, és hazafele utaztunk.Én Márk vállára hajtottam a fejem, és elaludtam.Arra ébredtem fel, hogy valaki puszilgat.
-Mindjárt otthon vagyunk.-suttogta a fülembe.
-Oké.-mosolyogtam rá.Még egy kicsit ébredeztem, majd ismét megszólalt.
-Kisérjelek haza?-kérdezte.
-Nem kell, apu értem jön.-hajtottam vissza a fejem a vállára.Csak bólintott, és elkezdett játszani a hajammal.-Szeretnél találkozni apuval?-kérdeztem egy kis idő után.
-Hát öööö...izé...-kezdte.
-Nem baj ha nem.-mosolyodtam el.
-Majd máskor oké?Tudod, amikor majd felkészülök lélekben is meg minden.-magyarázkodott, én meg csak nevettem.
-Oké.-mondtam mosolyogva.Hm.Mostanában sokat mosolygok.Vagy csak nekem tűnik úgy?
   Pár perccel később megérkeztünk, leszálltunk a buszról, és mindenki ment a dolgára.Apu akkor érkezett meg, amikor leszálltam a buszról.
-Szia!-öleltem meg szorosan aput.
-Szia!Na, milyen volt a kirándulás?
-Nagyon jó.-mondtam röviden, majd Márkra pillantottam, aki éppen akkor indult el.
-Örülök.-mondta apu, és elindultunk.
   Amikor hazaértünk, felmentem a szobámba, bepakoltam holnapra, és elterültem az ágyamon.