December 19. Csütörtök.

Sziasztok. Tudom, tudom, hogy nagyon szemét vagyok, mert régen hoztam új részt,de meg tudom magyarázni!Már régebben is említettem, hogy családi problémák miatt kések mindig a részekkel.Na tehát. Ezek még mindig fennállnak, de ehhez még hozzájön a suli is.Tényleg iszonyatosan sajnálom, és igyekszem minél hamarabb hozni a részeket.Remélem ettől még nem pártoltok el tőlem. :)

Nagyon köszönöm, hogy szinte minden részhez érkezik egy, vagy két olyan vélemény, ami a szívemig hatol, és van hogy meg is könnyezem (de persze csak azért mert egy bőgőmasina vagyok, és bőgők ha kell ha nem. :D).

Igyekszem minél hamarabb hozni a következő részt.
xxCsíllúú. :D 

   Az anya halálával járó fájdalom már enyhült.De lehet, hogy csak megtanultam együtt élni vele.Apán kívül Márk, és Szili is mellettem volt, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok nekik.Nem tudom mi lett volna velem nélkülük.Mostanában már egyre többet mosolygok, és -noha nem akarom- tudom, hogy el kell engednem őt.Mivel én vagyok az egyetlen örököse, ezért a ház, és a kocsi is az enyém lett.Mármint ami még maradt a kocsiból...Apu addig nyaggatott, ameddig meg nem csináltam a jogsit.Szerintem azért, hogy elterelje a figyelmemet, de ezt a felét nem kötötte az orromra.
   Na jó, akkor térjünk vissza a szomorú valóságba.Szülinap.Pontosabban a szülinapom. Ez az a nap, ami épp hogy nem piros betűs ünnep a naptárban.Mindenki aki csak ismer (és az is aki nem) fel akar köszönteni, így hát ezen a napon a telefonom folyamatosan rezeg, a közösségik tömve vannak jókívánságokkal, és nincs egy perc nyugtom sem.Ezt nem kell félreérteni, nagyon örülök annak, hogy ennyien szeretnek, és törődnek velem annyira, hogy tudják mikor van a szülinapom, de nekem ez akkor is túl sok.És ha vissza gondolok az eddigi életemre, akkor be kell hogy ismerjem, még csak meg sem érdemlem ezt az egészet...
   Nem volt valami nyugodt éjszakám.Folyamatosan jöttek a különböző sms-ek, és én hülye nem voltam arra képes, hogy ki kapcsoljam a telefonom, így hát minden második percben felriadtam az üres szobában hangosnak ható rezgésre.Reggel arra ébredtem, hogy valaki ész nélkül dörömböl az ajtómon.Átszaladt az agyamon az az ötlet, hogy be kellene engedni, vagy esetleg le kéne lőni azt a valakit, de végül az előbbit választottam, és számomra ismeretlen hangon kiszóltam, hogy bejöhet.
-Jó reggelt!-köszönt fülig érő szájjal Márk kezében egy tálcával, amit aztán letett az ölembe.-És boldog szülinapot!-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Mmnn....Neked is.-dörzsölgettem az arcom.-Valahogy nem így képzeltem ezt az ágyban reggelis dolgot...-motyogtam.
-Miért, mi nem volt jó?-kérdezte ijedten a barátom.
-Először is: kipihenten kellett volna felébrednem. Másodszor meg: halkan kellett volna besurrannod, és nem pedig dörömbölni az ajtómon...
-Tulajdonképpen nem dörömböltem, hanem rugdostam az ajtót...-gondolkozott el Márk, mire felnevettem.
-Köszönöm.-mondtam mosolyogva, majd nekiláttam a reggelimnek, miközben ő figyelt.
-Rezeg a mobilod.-jelentette ki egy kis idő után.
-Éjfél óta csak azt csinálja.-forgattam a szemem.
-És, hányan üzentek már?-kérdezte izgatottságot tettetve.
-Nem tudom. -vontam meg a vállam, majd a telefonomért nyúltam, és megnéztem hány új üzenetem van.-51.
-Szép.-biccentett.-Leköröztél.-jelentette ki, de látva az értetlen fejem folytatta.-Nekem ilyenkor még csak 48 volt.
-Ja.Engem nem érdekel különösebben.-ettem tovább.
   Amikor befejeztem a táplálkozást Márk kivitte a tálcát, én meg felöltöztem.A suliba érve mindenki fel szeretett volna köszönteni, én meg egy mosollyal az arcomon köszöntem meg a jókívánságokat.Az osztályba beérve, mintha egy teljesen másik világba csöppentem volna.Minden olyan volt, mint lenni szokott, senki sem akart boldog szülinapot kívánni.Mintha az eglsz suliban az egyetlen szülinapmentes övezet lenne.A tanórák ugyan olyan lassan teltek, és ugyanolyan unalmasak voltak mint eddig.Amikor véget ért a tanítás hazamentem, és bepakoltam holnapra. Épp hogy befejeztem, apu kopogott az ajtómon.
-Gyere kicsim, van egy meglepetésem!-invitált izgatottan.Kíváncsi lettem.Meglepetés? Vajon mi lehet? Aztán megláttam...Szinte azonnal beleszerettem.Ott állt a ház előtt egy gyönyörű piros autó!
-ÚR ISTEN!Ez gyönyörű!-mondtam miközben még mindig az autóban gyönyörködtem.
-Boldog születésnapot!-nyújtotta át a kulcsokat.
-Tényleg?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Igen.-mosolygott apu.
-Te jó ég, köszönöm!Ugrottam a nyakába.
-Na, kipróbálod?-tolt el magától apu.
-Persze!-vágtam rá.
   Beültünk az autóba, és és elindultunk.Én meg vezettem!Nagyon boldog voltam.2 óra kocsikázás után apu azt mondta, hogy most már aztán elég lesz, és menjünk haza.Otthon első dolgom volt, hgy felhívjam Márkot.
-Sziaaa!-köszöntem neki visongva.
-Szia.Na, mi van, megnyerted a lottón a főnyereményt?-kérdezte cinikusan.
-Annál sokkal jobb.-vigyorogtam idétlenül, bár ezt ő nem láthatta.
-És, mi az ami annál is jobb?
-Kaptam egy kocsiiiit!-kiáltottam bele a készülékbe.
-Igazad van, az tényleg jobb.-nevette el magát.-Na, és milyen?
-Piros.-vágtam rá.
-Értem.-próbált komoly lenni, de elnevette magát.-Mennem kell, holnap találkozunk.
-Oké, szia.-Köszöntem el, majd letettem, és elterültem az ágyamon.